Két jó történet a Keleti Szláv regék és mondák című könyvből!2025.05.04. 19:39, Tantó András
KELETI SZLÁV REGÉK ÉS MONDÁK OROSZ MONDA: A KATONA, AZ ÚRISTEN, AZ ÖRDÖG ÉS A HALÁL
Huszonöt év szolgálat után le is út, fel is út, szélnek eresztették a katonát. A kiszolgált vitéz szomorú szívvel ballagott az úton, és sehogyan sem tudta felfogni, ami vele történt. "Huszonöt évig szolgáltam Istennek és a cárnak, soha nem vétettem a regula ellen, mégis üres zsebbel küldtek el: menj, merre látsz! Hát van igazság a Földön?" - füstölgött. Ballagott egy napig, két napig, a harmadikon szembetalálkozott az Úristennel, aki megszólította: - Hová, hová, vitéz? - Uram! - felelte a katona. - Huszonöt évig szolgáltalak hűséggel Téged és a cárt, most mégis üres zsebbel küldtek el. Megyek, amerre látok! - Ha te hittel, hűséggel szolgáltál huszonöt évig, megérdemled, hogy a mennybe juss - mondta a Jóisten. Felballagott a katona mennybe, körülnézett. Tetszett neki minden nagyon. Egy ideig föl-lesétált, megkérdezte a szembejövőktől, nincs-e véletlenül valamelyiküknél dohány. - Dohány? - nevettek rajta. - Még hogy dohány! Ez a mennyország, ki gondol itt a dohánnyal? A katona nem értette a dolgot. Sétált tovább, aztán újra megkérdezte a szembejövőktől, hol mérnek a közelben bort. - Bort? - nevettek rajta. - Még, hogy bort! Ez a mennyország, ki gondol itt a borral? - Micsoda mennyország az, ahol se dohány, se bor?! - fakadt ki a katona, s otthagyta a mennyországot. Ballagott az úton, s újra szembetalálkozott az Úristennel. - Milyen mennyországba küldtél Te engemet, Uram? - vetette a szemére. - Se dohány, se bor? - Ha csak ez hiányzik, a következő keresztútnál fordulj balra. Ott mindent megkapsz - mondta az Úr. A katona a mondott helyen balra fordult, s hamarosan megpillantotta az Ördögöt, aki földig hajolt előtte, majd megkérdezte: - Mit parancsolsz, vitéz? - Dohányotok van? - vetette oda a katona. - Van! - És borotok? - Az is! - Akkor, jó helyen járok! Az Ördög betessékelte a katonát a pokolba, ahol dohánnyal, borral kínálták. A katona körülnézett, tetszett neki minden nagyon. Föl-alá sétált, s elismeréssel hajtogatta. - Ez aztán a mennyország! Hanem ahogy múlt az idő, az ördögfiókák egyre szemtelenebbek lettek hozzá, piszkálták, dögönyözték. Törte a fejét a katona, mit tegyen, végül fogott egy öles rudat, néhány karót, s elkezdett méricskélni. Az Ördög nyomban rászólt: - Mit csinálsz itt? - Nem látod, te szamár? Templomot építek, annak mérem ki az alapját. Szaladt az Ördög a Sátánhoz, jelentette neki: - Bátyuska! A katona templomot akar építeni a pokolban! Megijedt a Sátán, s személyesen kereste fel a katonát. - Mit méricskélsz itt? - vonta kérdőre. - Nem látod? Templomot építek! -"Ennek a fele se tréfa!" - gondolta a Sátán, s ment panaszra a Jóistenhez. - Miféle katonát küldtél a nyakamra? Templomot akar építeni a pokolban! - Mi közöm hozzá? - vonta meg a vállát a Jóisten. - Végül is ti hívtátok oda. - Hívtuk, nem hívtuk, ott van! Segíts megszabadulni tőle! - Hallgass rám, bátyuska! - esett meg az Úristen szíve a Sátánon. - Nyúzd meg az egyik ördögödet, készítsd ki a bőrét, csinálj belőle dobot, s doboltass rajra riadót. Meglátod, a katona otthagyja a poklot. Csak aztán reteszeljétek is be mögötte a kaput! Megfogadta a tanácsot a Sátrán, s úgy cselekedett, ahogy az Úr mondta. A katona hallván a riadó jelét, kirohant a pokolból, de mert nem látott ellenséget sem a közelben, sem a távolban, nyomban vissza is fordult volna. Hanem az ördögök résen voltak, s bezárták a kaput mögötte. Továbbindult hát az úton, s harmadszor is szembetalálkozott az Úristennel. - Hová, hová, vitéz? - kérdezte az tőle. - Magam se tudom - lógatta az orrát a katona. - Sem a mennyországban, sem a pokolban nem érzed jól magad. Mit tehetnék érted? - Fogadj fel strázsádnak, meglátod, híven szolgállak! - ajánlotta a hadfi. Attól a naptól kezdve a vitéz nem mozdult a Teremtő küszöbe elől. Ahogy ott állt rendületlenül, egyszer csak a Halált látja közeledni. - Hová mégy? - állta az útját. - Az Úristenhez - felelte a Halál. - Megkérdezem tőle, kit ragadjak el az élők között. - Várj, majd én megkérdezem - mondta a katona, s bement az Úrhoz. - Mondd a Halálnak, három évig a legöregebb embereket vegye sorra! - hagyta meg neki a Jóisten. - "Apám is öreg, anyám is öreg!" - jutott a katona eszébe kifelé menet. Ezért aztán nem is adta át az üzenetet, mást talált ki helyette. - Három évig az öreg fákat irtsd az erdőn, ez az Úr akarata - lódította a Halálnak. - "Ugyan, mit vétettem a Teremtő ellen, hogy favágásra kárhoztat?" - méltatlankodott a Halál. De azért három évig irtotta az öreg fákat az erdőn. Amikor letelt a három év, újra felkereste az Úristent, megtudakolni, kit ragadjon el az élők közül. - Várj, majd én megkérdezem! - tartotta fel újra a katona. - Mondd a Halálnak, most három évig a fiatalabb férfiakat és nőket vegye sorra - hagyta meg az Isten. - "A testvéreim mind fiatal emberek!" - gondolta kifelé menet a katona, ezért aztán nem is adta át az üzenetet. Helyette mást talált ki: - Három évig a fiatalabb fákat irtsd az erdőn! Ez az Úristen parancsa! "Ugyan, mit vétettem a Teremtő ellen, hogy továbbra is favágásra kárhoztat? - méltatlankodott a Halál. De azért irtotta a fiatal fákat az erdőn. Amikor letelt a három év, felkereste az Úristent, megtudakolni, kit ragadjon el az élők sorából. A katona harmadszor is az útját állta. - Várj, majd én megkérdezem! - Mondd a Halálnak, most három évig a gyerekeket vegye sorra! - hagyta meg az Úristen. "Minden testvéremnek van gyermeke! - gondolta a katona, ezért nem is adta át az üzenetet, mást talált ki helyette. - Három évig a süvölvény fákat irtsd az erdőn, ez az Úr parancsa - lódította a Halálnak. "Ugyan mit vétettem a Teremtő ellen, hogy már csak a süvölvény fák irtását bízza rám? - méltatlankodott a Halál. De három évig irtotta a süvölvény fákat az erdőn: amikor a három év letelt, újra elindult az Úrhoz. - Hová mégy? - lépett eléje a strázsa. A Halál nem válaszolt, csak megsuhogtatta szárnyait. Ám a katona résen volt, elkapta a Halál nyakát, s úgy a földhöz teremtette, hogy csak úgy nyekkent. A dulakodásra előjött a Jóisten. - Uram - vetette magát térdre a Halál. - Kilenc évig vágtam a fát az erdőn, mikor folytathatom végre a mesterségemet? - Most. Fogd és vidd a katonát, többé látni sem akarom - haragudott meg a strázsájára az Úr. A Halál elindult a katonával, aki meg sem próbált ellenkezni; elővette a tubákosszelencéjét, s szippantott egyet belőle. - Jó illata van! - ismerte el a Halál. - Szippanthatok én is belőle? - Miért, ne? - mondta a katona. Hanem amikor a Halál a szelence felé hajolt, a katona megragadta, betuszkolta a szelencébe, rákattintotta a fedelet. Majd visszament az Úristen küszöbe elé strázsának. - Hol a Halál? - kérdi tőle az Úr. - A szelencémben. És ott is marad kilenc évig! - húzta ki magát a katona. - Mutasd! A strázsa kötelességtudóan felnyitotta a szelence fedelét, s kieresztette a tüsszögő Halált. - Tedd a kötelességed, vidd a katonát! - mordult rá zordan az Úristen. A katona tudta, a parancs, az parancs. Különben is az a világ rendje, hogy egyszer mindenki meghal. A Halál elkészítette vele a koporsóját, s ráparancsolt, feküdjön bele. - Előbb megmosakszom! - mondta. Megmosakodott, tiszta inget vett, s belehasalt a koporsóba. - Nem úgy! - szólt rá a Halál. A katona az oldalára fordult. - Így még rosszabb! - mérgelődött a Halál. - Miféle szerzet vagy te, hogy nem tudsz rendesen belefeküdni a koporsóba? Figyelj, megmutatom! Azzal elhelyezkedett a koporsóban. A hátán fekve, ahogy szokás. A katona csak erre várt. Ráborította a fedelet, rászegezte, a vállára vette, s meg sem állt vele a folyóig. Ott a vízre dobta, s visszament a Jóisten küszöbe elé strázsának. - Hol a Halál? - vonta kérdőre az Úristen. - A folyón csónakázik egy koporsóban! - nevetett a bajsza alatt a katona. A Jóisten a partra kormányozta a koporsót, kieresztette belőle a Halált, s megvárta, amíg az elviszi a katonát. (Orosz népi monda nyomán)
KELETI SZLÁV REGÉK ÉS MONDÁK A HALÁL ÉS A KOMÁJA
Élt a fehéroroszok földjén egy szegény ember, akinek tizenkét gyereke volt, de hogy még nagyobb legyen a nyomorúsága, megszületett a tizenharmadik is. A porontyot sürgősen keresztvíz alá kellett volna tartani, mert igencsak satnyának született, ám senki nem akadt faluban, aki a szegény emberrel vállalta volna a komaságot. Ezért a nyomorult maga indult el a feleségével a templomba. Útközben szembe találkoztak egy idegennel, aki megszólította őket. - Miért ti viszitek a gyereket a paphoz? - Mert szegények vagyunk, és senki nem akar a keresztkománk lenni - felelte szomorúan a férfi. - Majd leszek én! - ajánlkozott az idegen. Hazatérve a keresztelőről az üres asztal láttán ráparancsolt újdonsült komájára. - Terítsetek meg rendesen, ahogy illik! - De hiszen egy falás kenyér sincs a házban! - panaszolta fel a szegény ember. - Nézz körül a kamrában, hátha mégis akad! Az ember benyitott a kamrájukba, s az ámulattól meg kellett hogy dörzsölje a szemét, volt ott minden, bor, pálinka, hús, kenyér. Elkezdett hálálkodni, elsőnek a komáját kínálva az ízletesebbnél ízletesebb falatokkal, de az elhárította az ételt, italt. - Nem élek velük - mondta. - Tudd meg, én vagyok a Halál. De ne félj tőlem, ha már komák lettünk, úgy követeli a tisztesség, hogy segítsünk egymásnak - tolt komája elé egy irományt. A szegény ember aláírta anélkül, hogy elolvasta volna a Halál pedig eltette. Aztán kioktatta társát: - Doktort csinálok belőled. Kettesben sorra járjuk a betegeket, de azok csak téged látnak, engem nem. Akinek a fejéhez állok, az hamarosan meghal, akinek a lábához, az meggyógyul. Így járták a világot sokáig. Később már menniük sem kellett, jöttek értük, vitték őket hintón gazdag uraságokhoz. Aki közülük meggyógyult, nemcsak áldotta a doktort, busásan meg is jutalmazta. A szegény emberből gazdag lett, kiházasította a gyerekeit. Mégsem volt boldog, sajnálta azt a sok-sok embert, akiket a Halál elvitt. Egyre jobban meggyűlölte a komáját. Mégis barátságot színlelt. Egyszer amint épp lagzira voltak hivatalosak, készülődés közben megkérdezte tőle. - Rajtad semmilyen erő, rontás nem fog? - Csak a saját ostobaságom! - nevetett a Halál. - Ha felmászok egy piros alma fájára, soha nem tudnék lejönni róla! Amikor már mindenki becsípett, a doktor részegnek adta ki magát: felmászott a piros alma fájára, s hívta a Halált: - Gyere, mássz utánam, koma! Csodálatos innen a kilátás! A Halál felkapaszkodott a fára, s ott is maradt. Az áldoktor pedig körülültette a fát kökénybokorral. Sokáig senki nem halt meg a környéken, az emberek hetven-, nyolcvan-, sőt százéves korukig éltek. De mert senki nem hívta beteghez, lassan az áldoktornak elfogyott a pénze. A komája is szüntelenül könyörgött neki: - Neked adom az egész világ kincsét, ha leviszel innen! Megsajnálta a koma, s lesegítette. Ám a Halál ott folytatta, ahol évekkel korábban abbahagyta. Az áldoktor, hogy túljárjon az eszén, szerkesztett egy forgó bölcsőt, s abba fektette a betegeket. Hiába áll a fejükhöz a Halál, ő fordított egyet a bölcsőn, s a gyilkos Kaszás máris lábnál találta magát. Erre a Halál elővette s meglobogtatta az egyezséget. Komája végre elolvasta, mi áll benne: akkor viszi el a Kaszás, amikor neki tetszik. Nem is teketóriázott sokat, végzett a szegény emberrel s mind az öregekkel a környéken. Azóta a népek ismét fiatalon halnak meg, szerencsés, aki megéri a hetven évet. (J. A. Javorszkij nyomán)
|